fbpx

FOGPÓTLÁSOK A XI. KERÜLETBEN

Porcelánleplezésű fémkerámiai korona vagy hídtag

Koronának nevezzük az a fogművet  ami a károsodott fog koronáját borítja. Rögzítése erős kötésű cementtel történik. A fogról a koronát, csak roncsolással lehet már eltávolítani. Koronát általában nagy kiterjedésű fogszuvasodás vagy törés által károsított fogak helyreállítására és a további sérülés megelőzésének érdekében készítenek.

Mint neve is mutatja egy fém magra készül, mely a károsodott és a fogorvos által helyreállított előkészített fog mintájára készül, majd porcelán rétegzésével ráégetésével készül rá a leplezés, ez amit látunk, mely visszaadja fogunk élethű mását.

A fémkerámia korona jól bevált, gyakran választott korona típus, melyet elsősorban a rágózónában található foghiányok pótlására javaslunk.

Cirkónium-kerámia korona vagy hídtag

A  cirkon porcelán leplezésű esztétikus koronák a csúcstechnológiát képviselik a fogászatban és a fogtechnikában.

Az elvárt mindennapi követelmények kihívásainak messzemenőkig megfelelnek! Terészetes megjelenés, allergia mentes, csillogó, ellenálló, mi kell több, a cirkon koronákat elsősorban a mosolynál látható elülső fogak pótlásánal alkalmazzuk, a rágó fogaknál többnyire azoknak javasoljuk, akik fémre allergiásak, vagy csak szívesebben viselnek fémmentes, allergia mentes esztétikus pótlást.

Számos kiemelkedő tulajdonsággal rendelkezik a cirkon anyag, ezt érteve a cirkon korona.Tudni kell, hogy a fogtechnikai laborban számítógépes megmunkálással készül, így pontossága verhetetlen. (CAD-CAM technológiának hívják) magas szakítószilárdsága révén hosszabb foghiányok áthidalása esetén is biztonságosan elviseli a ránehezedő rágóerőt.

Esztétikában első helyen választjuk gyökérkezelt fogak, letört, súlyosan sérült fogak esetében is.

Indirekt héjkerámia,

Fogtechnikai laboratóriumba készülnek, a sérült, esztétikailag nem megfelelő elsősorban front fogakon alkalmazzuk.
A sérült fogat a fogorvos előkészíti, a fogból 0,5-1mm-t távolít csupán el, majd lenyomat alapján a fogtechnikai laborban készül el, és speciális ragasztóval kerül felhelyezésre rendelőnkben a fogorvos által.

Direkt héjkerámia

A fogorvos készíti el a rendelőben egy ülésben a páciens fogán. A fogtechnikai laboratóriumi háttér nem szükséges. Speciális anyagokból  rétegzési technikával készül ez azt jelenti, hogy az egyes anyagszíneket váltakozva használja rétegzia fog felszínen.

Speciális esetekben lupé használata is szükséges a kívánt cél eléréséhez. Ez igazi művészi munka a fogorvos szakembertől.

Ideiglenes korona vagy hídtag

Korona, híd készítésekor a végleges zárókorona felhelyezése előtt, míg azt elkészítik a levett minta alapján a fogtechnikai laborban a tervezett fémkerámia fagy cirkon pótlást, addig is  a fogzománctól megfosztott lecsiszolt fogat védeni kell a külső hatásoktól, mert ilyenkor érzékeny hidegre melegre sósra édesre… az ideiglenes koronák használat szempontjából távol állnak az igazi, végleges koronáktól, csak és kizárólag átmeneti megoldást jelenthetnek.

átrányuk, hogy gyorsan kopnak, nem jó a széli záródásuk, felhelyezésük és viseletük csak a végleges korona felhelyezéséig javasolt, azaz pár hétnél, tovább nem viselhetők a fogak szuvasodásának veszélye nélkül. Megkülönböztetünk itt is két típusú ideiglenes koronát. Az azonnali rendelőben elkészültet, mely rövidebb ideig használható, viszont fantasztikus lehetőség hogy foghiány nélkül nem megy ki rendelőnkből.

Ennek a típusnak korlátozott a szín választéka, de előnye hogy egyből elkészül, szemben a fogtechnikai laborban készülővel, hogy az több hétig-pár hónapig is használható, és a fogszínhez igazodó. Mindkét típus akril alapú anyagból készül.

Fogsor, teljes, – vagy részleges kivehető fogpótlás állcsontonként

A foghiány lehet olyan mértékű, amit fix fogművel már nem tudunk pótolni. Ekkor kivehető fogpótlás készítése lehet a terápia.

Részleges lemezes fogpótlás

Ha van, még maradó fog, de orvosilag nem készülhet már rögzített fogpótlás. Ez a fogpótlás a szájban több helyet foglal el mint a rögzített pótlások, mert a helybenntartás érdekében a nyálkahártya anatómiai képleteire kiterjesztve készül el fogtechnikai laboratóriumba. Fogorvos, fogtechnikus, asszisztens, higiénikus és elsősorban a páciens együtt működésében. A részleges kivehető fogpótlásnak több típusa létezik ezt mindig az adott eset kiértékelése határozza meg. Itt az árak is eltérőek.

Teljes lemezes fogpótlás

Itt már nincs maradó fogazat. Teljes foghiány esetén műanyag alaplemezen, műfogakkal, műínnyel pótoljuk és állítjuk helyre a rágóapparátus hiányzó alkotórészeit. A fogak alakjának, színének, elhelyezésének meghatározása személyes igények alapján történik minden esetben.

Fogsor javítás, alábélelés, fográpótlás, stb.

A kivehető fogsor viselésének is van idő korlátja, mint a többi pótlásnak is. Ezeket befolyásolja a fogpótlás típusa is, részleges vagy teljes fogpótlás van e. a részleges akkor elsősorban a további fogak elvesztése az ok, ilyenkor az elvesztett fog helyére pótolni kell egy újat amely színben formában megegyezik a többi már a fogsoron lévővel.

A fogsorjavítás a fogmű sérülésének helyreállítása, amikor a sérülés javítható még. Ez lehet repedés törés, ha nem hiányzik fogsor rész. Ilyenkor a meglévő fogsort a fogtechnikai laboratóriumunkban helyreállítjuk. A fogsor alábélelése pedig akkor szükséges amikor nem illeszkedik pontosan a páciens panaszkodik, hogy evés, beszéd közben leesik a pótlás. Ilyenkor a vizsgálat után meghatározzuk mi is szükséges.

Természetesen lehetséges egy  lenyomat alapján a fogsor alaplemezét az új anatómiai képletekhez igazítjuk a fogtechnikai laboratóriumban.Van lehetőség a fogsor alaplemez módosítására azonnali segítségként a rendelőben ahol egy órán belül a fogsor otthagyása nélkül fogtechnikus és egyben higiénikus szakemberünk helyben alábéleli a fogsort egy speciális fogsoranyaggal, mely szövetbarát, és puhább érzetet biztosít. Ez az alábélelés maximum egy évre nyújt segítséget utána ismételni kell. Az ideiglenes fogsor viselőknek pedig nagy segítség.

Call Now Button