fbpx

MINDEN FOGNAK MEGVAN A MAGA SZEREPE.

Felsoroljuk, hogy mi a különböző fogak szerepe:
Metszőfogak: az étel elharapására használt éles, véső alakú elülső fogak (négy felső és négy alsó).
Szemfogak: ezek a tépőfogként is ismert, hegyes végű fogak az étel darabolására, tépésére szolgálnak.
Kisőrlők: a rágófelszínükön két hegyes csücsökkel rendelkező fogak, más néven premolárisok. A kisőrlők az étel összezúzására és tépésére szolgálnak.
Nagyőrlők: az étel őrlésére szolgáló, felületükön több csücsökkel rendelkező fogak. Gumós felszínű koronájuk jelzi, hogy az ember vegyes táplálkozású.

A szájüregben mindegyik fognak fontos szerepe van. A legfontosabb, hogy tudjunk táplálkozni, vagyis képesek legyünk harapni, tépni és rágni az ételek milyenségétől függően. Ha képesek vagyunk megfelelően rágni étkezés közben, akkor a nyáltermelésünk is kiegyensúlyozott lesz és nem fog problémát okozni a nyelés és az emésztés. A nyálnak ezen kívűl még jelentős szerepe van a vírusok és baktériumok elleni védekezésben.

Életünk során kétféle fogazat váltja egymást. A tejfogsor csak 20 fogból áll, mert kevesebb őrlőfog van benne. A fogváltás 6 éves kor körül kezdődik, a maradó fogazat kialakulása 20-25 éves korig is eltarthat. Utolsóként a leghátsó őrlőfogak, a bölcsességfogak bújnak elő.

A fogak szerepe egy infografikán:

fogak szerepe infografika

Speciális fogak a tejfogak. Ide kattintva elolvashatsz egy cikket a tejfogakról a fogfeherites-budapest weboldalon.

Call Now Button